Hagyatéki ügyvéd Szeged
Hagyatéki ügyvéd, hagyatéki eljárásban való képviselet
Az elhunyt szerettünk elvesztése egy tragédia minden családtag számára. A rokon elvesztése után elődordulhat hogy az örökösök egyből megjelennek és igényt tartanak a családi vagyonra, meg sem várva a hagyatéki eljárás kezdetét. Ilyen esetekeben lényeges ügyvédi segítséget kérnie, aki tájékoztatja Önt a jogairól az eset megismerése után. Minden eset különböző, ezért is fontos számomra, hogy ügyfeleimet tájékoztassam a jogaikről, lehetőségeikről az adott ügyben.
Már a hagyatéki eljárás megkezdése előtt érdemes jogi segítséget kérnie, hogy Ön is nyugodt legyen hogy a választott ügyvéd végigkíséri a hagyatéki eljárást és tájékoztatja Önt a lehetőségeiről, jogairól. Több hagyatéki ügyben is segítettem ügyfeleimnek már a haláleset bekövetkezte után.
Ügyvédi irodámban, Szeged belvárosában, kellemes környezetben, előzetes bejelentkezés alapján várom a meglévő és leendő ügyfeleimet. Forduljon hozzám bizalommal végrendelet, örökösödési szerződés elkészítésével, hagyatéki ügyekkel kapcsolatban.
Amennyiben hagyatékkal, örökléssel kapcsolatos kérdése lenne, akkor az alábbiakban tudok Önnek segíteni:
Végrendelet, öröklési szerződés elkészítése
Jogi tanácsadás
Képviselet hagyatéki eljárásban és hagyatéki perben
Peren kívüli egyezség létrehozása
További szakterületeim

Polgárjog
Peres- és peren kívüli eljárásokban való képviselet.

Család jog
Házassággal, élettársi kapcsolattal, házassági vagyonjoggal, gyermekelhelyezéssel, gyermektartással kapcsolatos peres és peren kívüli eljárásokban, egyeztetésekben való képviselet.

Ingatlan, adásvétel
Ingatlan adásvétel, ingatlancsere, ajándékozás, ingatlanbérlet, ingatlanhasználati szerződések.
Közös tulajdon megszüntetése. Társasház alapítás, társasházak képviselete. Teljes körű képviselet a földhivatali és más hatóságok előtti eljárásokban.

Büntetőjog
Sértetti képviselet, védelem ellátása a büntető- és szabálysértési eljárás valamennyi szakaszában, a nyomozás megindításától a jogerős ítélet meghozataláig.

Hagyatéki ügyvéd
Végrendelet, öröklési szerződés, halál estére szóló ajándékozás elkészítése. Hagyatéki eljárás és az örökléssel kapcsolatos igények bírósági érvényesítése során képviselet.

Szerződések, okiratok
Szerződések készítése (adásvételi-, csere- és ajándékozási, bérleti és használati jogot biztosító, öröklési-, tartási-, életjáradéki, vállalkozási, megbízási, kölcsön, stb.) Okiratszerkesztés és ügyvédi képviselet, egyéb okiratok elkészítése, véleményezése.

Munkajog
Jogviszony létrehozása, megszüntetése, munkáltatói intézkedések előkészítése, véleményezése, perképviselet ellátása a munkaügyi jogvitákban. Munkaviszonnyal vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal kapcsolatos jogi kérdések.

Kártérítések
Személyiségi jogok megsértéséből, munka-, illetve közlekedési balesetből eredő károkozás során képviselet. Szerződésszegésből, egyéb károkozó magatartásból eredő károk érvényesítése.

Szabálysértések
Szabálysértési eljárás való képviselet valamennyi szakaszában, a nyomozás megindításától a jogerős ítélet meghozataláig.
Problémája van és jogi tanácsadásra lenne szüksége?
Kérjen időpontot vagy írjon üzenetet és egy jogi tanácsadás keretében tájékoztatom Önt a tényekről és a lehetőségekről.
Az üzenetekre 24 órán belül válaszolok.