Családjogi ügyvéd árak
Eddigi ügyvédi munkám során kiemelt figyelmet szentelek a családjognak. Tudom, hogy az ügyfeleim sokszor a legnehezebb időszakukat élik át egy ilyen eljárás során, így lényeges számomra, hogy minden jogi támogatást megadjak számukra és hogy bármikor fordulhatnak hozzám. Minden eset különböző, ezért is fontos számomra, hogy ügyfeleimet tájékoztassam a jogaikről, lehetőségeikről és az esélyekről az adott ügyben.
Az ilyen ügyekben a peren kívüli egyeszségre törekszem, mint a hónapokig elhúzódó peres eljárásban, ahol sokszor az eljárás végkimenetele visszafordíthatatlan lehet. Családjogi ügyekben sokszor a gyermek az elszenvedő, így még inkább előrevaló a közös megegyezés, ami biztosítja a gyermek harmonikus életét.
Családjogi ügyvéd árak
Az ügyvédi munkadíj mindig szabad megállapodás tárgyát képezi, hiszen mértéke jellemzően attól függ, hogy az ügy mennyire összetett, illetve, hogy mekkora az ügylet tárgyának
az értéke, és ehhez milyen mértékű ügyvédi felelősség társul.
Kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy ügyfeleim részére
mindig több megoldást is felkínáljak, hogy mindenki
a számára legjobb és leggazdaságosabb jogi megoldást választhassa.
Amennyiben ügyvédi segítségre van szüksége, a szakterületeimről itt tájékozódhat. Csalájogi ügyvédi irodámban, Szeged belvárosában, kellemes környezetben, előzetes bejelentkezés alapján várom a meglévő és leendő ügyfeleimet. Forduljon hozzám bizalommal válóper megindításával, házassági vagyonmegosztással, gyermekelhelyezéssel, tartásdíj megállapításával vagy egyéb csalágjogi ügyekkel kapcsolatban.
Családjoghoz kapcsolódó szolgáltatásaim
Házasság felbontása
A házasság felbontása iránt indított per a keresetlevél benyújtásával indul. Minden ügyfelemnek azt tanácsolom hogy lehetőségek szerint békességben és közös megegyezéssel próbálják megoldani a felmerülő kérdéseket megoldani. Házasság felbontása esetén 5 járulékos kérdésben kell megállapodni.
Élettársi vagyonközösség megszüntetése
Házassági vagyonmegosztás
Gyermekelhelyezés, gyermektartás
A házasság vagy az életközösség megszünése utána a kiskorú gyermekek elhelyezése a szülők közös döntésén alapszik. Viszont ha nem sikerül közös nevezőre jutniuk, akkor a bíróság dönt a gyermekek elhelyezéséről figyelembe véve azok érdekeit. Ilyen esetekben szüksége lehet egy ügyvédre aki végigkíséri és segít az ügy lezárásáig.
Peres és peren kívüli eljárásokban képviselet
A családjog egy olyan ága a jognak aminek komoly figyelmet szentelek. A családon belüli ügyekben a peren kívüli egyeszségre törekszem. Természetesen ha nem sikerül közös nevezőre jutni, akkor peres úton képviselem ügyfelem érdekeit az ügy lezárásáig.
Jogi tanácsadásra van szüksége?
Amennyiben szeretne jogi tanácsot kérni, kérem töltse ki az alábbi űrlapot. Az üzenetekre 24 órán belül válaszolok.
Tájékoztatom, hogy emailben és telefonon kizárólag általános tájékoztatásra és időpontegyeztetésre van lehetőség.
Részletes tájékoztatást egy-egy ügyről személyes, jogi tanácsadás keretében tudok adni, ahol a megtudott információk alapján
tájékoztatom Önt a legjobb megoldásról.